![]() |
Nős pasi kezdett ki velemMint ahogy megígérte megosztom veletek újabb hihetetlen történetem. A hihetetlen szó lehet, hogy nem helyén való, mert biztos már mással is megesett, bár velem még nem és igazság szerint nem is szeretnék többé részesévé válni ilyen és ehhez hasonló történetnek. A 2011-es évet búcsúsztató szilveszteri buliba egy baráti társasággal érkeztem, vegyesen fiúk és lányok, bár aki kívülről szemlélte a baráti társaságom rögtön eldönthette ki érkezett párral és ki nem. Ez annak volt betudható, hogy a párokban érkező lányok el sem engedték a pasijuk kezét. Én sem voltam mindig szingli, tudom az milyen párban élni, de én ennyire nem féltettem soha a pasimat egy szórakozó helyen a szingli csajok szexi pillantásaitól. A lányok úgy szorítottuk pasijuk kezét, mint ha egy póráz lenne a fiúkra kötve és még a mosdóba se mehettek egyedül, mert a „gazdájuk" még oda is elkísérte őket. Mikor már a sokadig ilyen párt láttam magam körül megelégeltem a dolgot és egy üres bárszéken foglaltam helyet és onnan szemléltem az eseményeket. Az újévi tennivalóim tervezgetése közben egy férfi ült le mellém és rendelt nekem egy italt. Először megdöbbentett, hogy nem kérdezte meg kérek e vagy sem, akarom e, hogy rendeljen nekem vagy sem, hanem Ő úgy döntött rendel nekem egy italt és kész. Nem voltam olyan passzban, hogy ezt értékelni tudjam, inkább az járt az eszembe, hogy valószínű a kapcsolataiban Ő a „gazdi" és a másik fél a „kutya". A póráz biztos az Ő kezében van. Én az ilyen alárendelt szerepet soha nem viseltem el, én egyenrangú fél szeretek lenni egy kapcsolatban. Mivel jobb dolgom nem volt és hajtott az egészséges kíváncsiság, hogy ez az egész mire megy ki, így beszélgetni kezdtem vele. Az első korty után egyértelművé vált, hogy nem hosszú távra tervez. Megtudtam, hogy 35 éves, egyedülálló, imádja a munkáját és hobbija az autóversenyzés. Mikor már lefutottuk a kötelező köröket és kellő képen feltérképeztük egymást, valamint egyik pohár után következett a másik megkérdezte, hogy hazakísérhet e. Gondoltam miért ne, a barátaim már elmentek, így inkább megyek valakivel, mint egyedül bóklásszak a sötét utcákon. A fizetéskor viszont a pénztárcájából kiesett valami, ami fémesen csengett, ahogy a padlóhoz ért. Lehajoltam érte, hogy felvegyem és a sötétben még nem láttam mi az, de mikor a bárpult fénye megvilágította, akkor láttam, hogy ez egy jegygyűrű. A pasi hihetetlen zavarba jött és eladott nekem egy történetet, hogy az nem az övé, hanem a haverjáé, aki megkérte legyen nála, Ő meg eltette, mert Ő egy nagyon jó barát, aki mindig mindent megtesz a haverjainak. A zavarán már nem segített semmi és senki, azaz én sem, csak álltam előtte és néztem, hogy bonyolódik zűrösebbnél zűrösebb történetekbe és izgalommal néztem, ahogy remeg a keze. A végén bevallotta, hogy házas, a felesége a barátnőivel szilveszterezik és Ő újévi fogadalomként megfogadta magának, hogy 2012-es évet egy vadidegen nővel kezdi az ágyban. Olyan mesét adott elő nekem, mintha meg kellene, sajnálom szegényt, hogy az újévi fogadalma nem teljesül, ha én nem mondok igent. Nem mondtam, hanem egyedül hazamentem és jót mosolyogtam, hogy ha az én 2012-es évem így kezdődött, akkor vajon milyen lesz az én évem pasi fronton, ha már az első percben egy nős pasiba ütközöm. Veled kezdett már ki nős pasi? A Női Pókert már a Facebookon is megtalálod, klikkelj ide, és lájkolj minket! 2012.01.23 Szerző: Vivy Szerző: Pókerbaby Fotó: Online
Új hozzászólásHozzászólás küldéséhez először jelentkezz be, vagy regisztrálj!Hozzászólások (0)Ehhez a hírhez még nem szóltak hozzá. |
Kosár
Kategóriák
|
|||||
|
||||||