Felhasználónév:    Jelszó:               Regisztráció   Elfelejtett jelszó
NAPONTA FRISSÜLÖ HÍREK ÉS MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTÖ WEBSHOPUNKBAN MINDENT MEGTALÁLSZ AMI A PÓKERHEZ KELL!

Mészáros Árpád Zsolt activityzés közben csalta meg párját

Ilyen kifogást nő még férfitól soha nem hallott.

Mészáros Árpád Zsolt neve nekem nem volt ismerős, addig nem legalább is, amíg az X faktorban Vastag Csaba fel nem tűnt. Egy éjszaka Vastag Csaba után kutattam a neten, hogy ki is Ő és honnan kellene ismernem, mivel ezzel zaklatott a baráti társaságom fele, akik természetesen csajok voltak.

Akkor olvastam, hogy Csaba és a MÁZS névre hallgató Zsolt közös produkciókban is szerepeltek már, és több fellépésük is volt közösen, melyek igen nagy visszhangot kaptak a rajongó lányoknak köszönhetően.

A múlthéten mikor megláttam az egyik bulvárlap címlapját nem tudtam ellen állni, hogy el ne olvassam mi is történt az Operettszínház sztárjával. A cikket olvasva először felmerült benne, hogy milyen lehet sztárnak lenni, akik külföldön sem tudnak magánemberek lenni, mert önjelölt paparazók egy kisebb összegért képesek képeket készíteni ezekről az emberekről, akik még külföldön sem lehetnek önmaguk.

A cikket olvasva hangos nevetésben törtem ki, mikor a művészúr kommentálta a róla készült és valljuk be, teljesen egyértelmű képeket. Álltása szerint Ő csak pikáns activityzésben vett részt és ezért olyanok a képek, mintha, de közben semmi nem történt.

Számos kifogást hallottam már a környezetemből, de ilyet még soha. Bocs drágám, de én csak activityztem, nem csaltalak meg téged.

Activityzni már mindenki activityzet és én el sem tudom képzelni mit kellett elmutogatni, ami azt indokolta, hogy a medencében közel, átölelve egymáshoz bújva, kelljen mutatkozni, és a másik kérdés vajon kitalálták e a medence szélén, a kép tanúsága szerint nem álló versenytársak. Talán az volt a kártyán a következő feladat szerepelt: Megcsalom a feleségemet.

A férfiak kifogása a megcsalásra ezek szerint a végtelenhez közelít, de bár nem lopta be magát a szívembe MÁZS művészúr azért azt hozzátenném, hogy ilyen kifogást még életemben nem hallottam, és igen magas humorérzékről tesz tanúbizonyságot.

Én jót nevettem rajta, valószínű otthon a felesége előtt nem aratott akkora sikert, mint az Operettszínházban.

Te milyen kifogásokat hallottál már férfiak szájából, ha megcsalták párjukat?

2011.08.15



Új hozzászólás

Hozzászólás küldéséhez először jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Hozzászólások (1)

Gaddemon 2011-08-15 19:51:00
Pl. egy csávótól egyszer olyat, hogy ő részeg volt, és akkor az nem számít megcsalásnak. :)

Kosár
A kosarad jelenleg üres!


eXTReMe Tracker