![]() |
|
Információk
|
Interjú Kövecses Petrával a Poker Queen Hungary 2010 szépségkirálynőjévelInterjú Kövecses Petrával a Poker Queen Hungary 2010 szépségkirálynőjével Kövecses Petrával arról beszélgettünk, hogy mi motiválta Őt, hogy jelentkezzen a Poker Queen Szépségversenyre, illetve mennyiben változott meg az óta az élete, mióta a versenynek vége lett. Miért jelentkeztél a szépségversenyre? Azért jelentkeztem a versenyre, mert ki szerettem volna próbálni magam! Szeretem a kihívásokat, megmérettetéseket. Indultál már szépségversenyeken vagy ez volt az első megmérettetésed? Ezen kívül még csak egyetlen szépségversenyen indultam.
Hogy érezted magad a verseny során, hogy teltek az előkészületek? Nagyon jól éreztem magam a döntőn is, illetve az azt megelőző tábor alatt is. Sokat próbáltunk, odafigyeltünk az étkezésre, póker- illetve sminkoktatáson vettünk részt! És mindezek jó hangulatban teltek el. A bemutatkozásodban említetted, hogy nem tudsz pókerezni. Sikerült a felkészítő táborban tartott póker oktatás során elsajátítani a pókert? Bár volt a táborban pókeroktatás, de ahhoz, hogy én azt tudjam mondani, hogy tudok pókerezni, még rengeteg gyakorlásra lesz szükségem. Sok mindent kell még tanulnom. De természetesen az alapokat már tudom. Az indulók közül sikerült kialakítanod valakivel jó viszonyt, akivel az óta is tartod a kapcsolatot? Nagyon jó hangulatban telt el a hét, értékes baráti kapcsolatokra tettem szert, így természetesen velük tartom a kapcsolatot. Mennyiben változott meg az életed a szépségversenyeny után? Mindenekelőtt a királynői kötelezettségeimnek eleget teszek, ami már önmagában változást jelent a verseny előtti életemhez képest. Sok interjút kell adnom, fotózásokon veszek majd részt, foglalkozik velem a média, ez még szokatlan számomra, hiszen ez eddig nem volt jelen az életemben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a pókerkirálynői cím elnyerése/viselése még újdonság hazánkban, eddig ilyen még nem volt és én lehettem az első szerencsés, aki ezt elnyerte.
Mik a későbbi terveid, szeretnél a szépségiparb an dolgozni a későbbiekben? Későbbiek során mindenképp a joggal szeretnék foglalkozni, de nem tartom kizártnak, hogy a szépségiparban tevékenykedjek. Tehát, ha úgy hozza a jövő, szívesen dolgoznék ezen a területen is. Mennyire tartod népszerűnek a nők körében a pókert? Véleményem szerint a póker a férfiak körében most egyelőre még népszerűbb. De ez csak rövid idő kérdése, hiszen elég felkapott lett világszerte ez a játék, és a nők körében is ugyanolyan népszerű lesz. Sokan hangoztatják, hogy egy nő a bájával, megjelenésével el tudja terelni a férfi pókeresek figyelmét a játékról. Szerinted ez életszerű? Mivel én még nem vagyok rutinos játékos, én még nem alkalmaztam a női bájt figyelemelterelésként, de úgy gondolom, hogy az a nő, aki már kellő játékrutinnal rendelkezik és tud arra is figyelni, hogy cseleket vessen be, alkalmazhat pár női praktikát, ami segíthet abban, hogy a férfiakat kicsit összezavarja, de ezt csak minimális mértékig tudom elképzelni. Én úgy gondolom, hogy egy férfi játékos a pókerasztalnál e llenfelének tekinti a nőt és nem hagyja magát női praktikákkal befolyásolni. Az asztalnál az ész és a szerencse dominál. El tudod képzelni az életed egy profi pókeres macho mellett, akinek a póker nem csak a hobbija, hanem a hivatása is? Van barátom, úgyhogy nem gondolkozom ilye nen. De én úgy gondolom, hogy ha két ember egymásba szeret, akkor ez hivatástól függetlenül történik. Természetesen szükség van bármelyik szakmát űző férfival szemben, úgy egy hivatásos pókeressel szemben is türelemre, támogatásra, kitartásra. Barátnőiddel szoktatok pókerezni? Én a táborban kezdtem el a pókerrel foglalkozni, úgyhogy nem játszottam még a barátnőimmel.
Ha pókerezni mész, mi az, amire legjobban ügyelsz az öl tözködésedet illetően? Kihívó légy vagy szexi, vagy esetleg titokzatos? Bár véleményem szerint előny lehet a női praktikáknak a bevetése, így akár egy sexi r uhadarab is, én mégis annak a híve vagyok, hogy inkább titokzatos legyen egy nő. Játék közben sokk al fontosabb az, hogy kinek milyen rutinja van, kinek hogyan vág az esze, ki hogyan tud blöffölni, mint az, hogy mit visel. Én szeretem, ha a pókerasztalnál az eszem kerül előtérbe, hiszen ez egy észjáték.
El tudnád magad képzeli világszintű profi női pókeres celebként? Mint ahogy korábban említette a későbbiek folyamán joggal szeretnék foglalkozni. Nem tudom magam elképzelni egyelőre profi női pókeresként. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő. Milyen nyereményekkel távoztál a Poker Queen ve rsenyről? A fődíj: egy Las Vegas-i utazás volt. Emellett másik két lánnyal elnyertünk egy egyhetes horvátországi naptárfotózást, amely Dubrovnik-ban lesz, illetve én vagyok az a szerencsés, aki a legszebb mosoly díjat és a Maybelline New York különdíját is elnyerte, ami azt jelenti , hogy az őszi ill. a téli kollekció arca leszek. Ezeken kívül sok értékes nyereménnyel gazdagodtunk:pl : sminkcsomag,fürdőruhák,ékszerek… A Poker Queen verseny után a pasik jobban megkörnyékeznek? Bevallom őszintén, hogy nem tapasztalok ilyet. Pozitív visszajelzéseket kapok, mert az előfordul gyakran, hogy ismerős vagy idegen férfiak egyszerűen csak gratulálnak e-mail-ben, de ezt semmiképp sem nevezném megkörnyékezésnek. Milyen jó tanáccsal látnád el azokat a lányokat, akik tervezik, hogy jövő évben elindulnak a Poker Queen címért? Azt tanácsolom, hogy adják saját magukat, élvezzék a tábort illetve a többi lány társaságát és semmiképp se görcsöljenek rá arra, hogy benne legyenek az első háromban, mert ez csak konfliktusokat szül. Mindenki törekedjen arra, hogy a testi-lelki harmóniája meglegyen, hiszen egy nőnek akkor van kisugárzása, ami véleményem szerint elengedhetetlen feltétel a győzelemhez. Gratulálunk Petrának! Az interjúban szereplő képeket Kövecses Petra bocsájtotta a rendelkezésünkre. 2010.09.16. Szerző: Edyt Új hozzászólásHozzászólás küldéséhez először jelentkezz be, vagy regisztrálj!Hozzászólások (0)Ehhez a hírhez még nem szóltak hozzá. |
Kosár
Kategóriák
|
||||
|
||||||