Felhasználónév:    Jelszó:               Regisztráció   Elfelejtett jelszó
NAPONTA FRISSÜLÖ HÍREK ÉS MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTÖ WEBSHOPUNKBAN MINDENT MEGTALÁLSZ AMI A PÓKERHEZ KELL!

5 jó indok, miért jó, ha a pasid pókerezik

A póker leginkább a férfiak körében terjedt el, de számos példa mutatja, hogy a nők is megállják a helyüket ebben a sportágban.

Az olvasóink többsége olyan lány, akik már találkoztak a pókerrel, és már játszották is, de vannak olyanok, akik a párjuk révén csöppentek ebbe a világba.

Az egyik legrégebbi olvasónkat, Nórát kérdeztük, akiknek a párja évek óta pókerezik, hogy miért is jó számára az, hogy a barátja a póker mellett tette le a voksát.

Nóra elmondta nekünk, hogy Ő örül párja hobbijának, és vele örül, ha nyer és vele sír, ha veszít, mert át tudja érezni, milyen öröm egy több száz fős mezőnyből elsőként felállni, valamint mekkora bánat az, amikor idő előtt távoznod kell a póker asztaltól.

Nóra megosztotta velünk azt, hogy Ő miért gondolja úgy, megérti egy olyan pasit választania, akinek a póker a szenvedélye.

1. Egy jó ok ismerkedéskor, hogy tanítson meg pókerezni, és a többi már megy magától.

„Valahogy mi is így ismerkedtünk meg. Egy baráti társaságban mutatták be nekem Lacit, aki már akkor pókerezet, amiről én tudtam. A bemutatkozás után, és a szokásos kérdések, mivel foglalkozol, hol lakol, és még sorolhatnám sajnos jött a kínos csend. Elmondtam neki, hogy hallottam szeret pókerezni, amit én is szeretnék megtanulni, de még nem volt, aki megtanítson. Innentől kezdve már magától ment minden. Hazakísért és az óta is együtt vagyunk."

2. Ha komolyan gondolod a pókertanulást, akkor még belőled jó pókeres lehet.

„Mikor Lacit megkértem tanítson meg pókerezni nagyon örült neki és elmondta mindig is egy olyan lányra vágyott, aki nem bűnös dologként néz a pókerre és elfogadja, hogy Ő pókerezik. Ezzel kapcsolatban csak rossz tapasztalatai voltak. Én komolyan gondoltam a pókertanulást és szeretnék eredményeket is elérni női pókeresként."

3. Ha Ő pókerezik a barátaival, te nyugodtan csaphatsz egy görbe csajos estét.

„Lacit nem mindig szoktam elkísérni a pókerezésekre, szerintem egy kapcsolatban mindig kell teret hagyni a másiknak. Ő nem várja el tőlem, hogy ott legyek vele, aminek én örülök, mert így nekem is megmarad a lehetőség, hogy külön programot csináljak. Ilyenkor a barátnőimmel vagyok, moziba, színházba, étterembe megyünk vagy bulizni."

4. Amíg Ő online pókerezik, te megnézheted kedvenc filmed, amit Ő soha nem lenne képes veled végig nézni.

„A párom az élő póker mellett az online pókert is szereti, bár az élő pókert favorizálja. Van úgy, hogy Ő online játszik én ilyenkor filmet nézek. Vannak olyan filmek, amiket én nagyon szeretek, ezek elsősorban thrillerek, amik nem tartoznak az Ő kedvenc filmjei közé, így ilyenkor én bevackolom magam a tévé elé, és megnézem ezeket a filmeket. „

5. A pókerversenyeket sokszor távoli városokban, országokban játsszák. Ő pókerezik, te várost nézel és világot látsz. Mindenki jól jár!

„Már volt szerencsém Prágába elutazni egy pókerversenyre, ahová Lacit kísértem el. Még soha nem jártám Prágában addig a napig. Hihetetlen élmény volt. Napokkal előtte izgatottan vártam az utazást és mikor megérkeztünk hihetetlenül boldog voltam. Amíg Ő a pókerversenyen állt helyt, addig én egy útikalauzzal a kezemben és egy másik pókerező barátnőjével bejártam Prágát. Tervbe van véve egy következő külföldi pókerverseny, de azt nem árulom el babonából hol lenne. Reméljük, hogy összejön, én nagyon szurkolok Lacinak, hogy teljesüljenek az álmai".

 

Ha neked is vannak hasonló tapasztalataid, akkor oszd meg velünk és olvasóinkkal. Véleményedet, észrevételeidet, ötleteidet te mivel töltött az időd, amíg a pasid pókerezik, az  info@noipoker.hu címre várjuk.

 

A kép illusztráció!

2011.02.24.

Szerző: Edyt

Fotó: Online

 



Új hozzászólás

Hozzászólás küldéséhez először jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Hozzászólások (0)

Ehhez a hírhez még nem szóltak hozzá.

Kosár
A kosarad jelenleg üres!


eXTReMe Tracker